Barca: aki lemarad, az kimarad
Surányi Botond 2007.01.07. 13:19
Karácsonyi dínomdánom és szilveszteri koccintás után, két hét szünet után folytatódik a spanyol bajnokság. Frank Rijkaard, a Barcelona holland edzője joggal bosszankodhat: sérülések, eltiltások és késések nehezítik munkáját – pedig az elsődleges cél a Sevilla befogása, azaz a címvédés…
Frank Rijkaard talán azt igyekszik játékosaiban tudatosítani: nála két perc késés sem megengedett
A pontosság a királyok erénye – tartja a mondás, igaz, ez ma már közhely. Talán azért, mert a javíthatatlanul későn érkezők esetében az elégedetlenkedő fél annyiszor emlegette már, hogy elkopott. Vajon Frank Rijkaard, a Barcelona edzője hányszor mormolta el magában a fenti mondatot a közelmúltban? Három játékosa ugyanis nem éppen királyi módon viselkedett, hiszen a tréner kérése ellenére sem érkezett vissza Spanyolországba a csapat első edzésére. A Ronaldinho, Rafael Márquez, Deco sztárhármas engedte meg magának a kiváltságot, hogy önkényesen meghosszabbítsa téli szünetét.
Úgy tűnik, nincs elég gondja Frank Rijkaardnak, most még egy, a Barca öltözőjének ajtaja előtti blokkolóóra felállítását is fontolóra kell vennie. Kifogásokból persze akad bőséggel: a brazil labdazsonglőr Ronaldinho és a mexikói védő, Rafael Márquez – talán egymással is egyeztetve – a légi közlekedés nehézségeivel magyarázta a késés okát. A karmesternek, a portugál Decónak valami mást kellett kitalálnia, hiszen a szomszédból érkezett, ő családi okokra hivatkozott.
A mester joggal háborodott fel, nem ezt beszélte meg játékosaival. Két hete játszotta utolsó bajnoki mérkőzését a Barcelona (hazai pályán soványka 1–1 az Atlético Madrid ellen), és Frank Rijkaard két kezét összetéve mondott hálát az égieknek, hogy végre egy kis szünet következik. Látszott, hogy az év végére elfogyott a szufla, csapata egyre fásultabb futballjának egyik oka az évad során lejátszott temérdek mérkőzés. Csak egy példa a klubvilágbajnokság, amely valószínűleg úgy hiányzott a katalánoknak, mint hátuk közepére a púp – hát még így, hogy a döntőben elbuktak a brazil Internacional ellen. Ezért aztán a holland mester tizenkét nap pihenőt adott játékosainak. Többet, mint amennyit eredetileg szándékozott. Egyetlen kérése volt csak a holland trénernek, hogy mindenki pontosan jelenjen meg az évnyitó tréningen…
Nem áll jól ugyanis a Barca szénája, elkél a gyakorlás. A katalánok másodikok a bajnoki táblázaton, igaz, az előttük álló Sevilla egy mérkőzéssel többet játszott. Ami az éllovast illeti, a szombaton Zaragozába látogató gárda eddig csupán egyszer volt bajnok, s mindent megtesz azért, hogy (lehetőleg már az idén) megduplázza e számot. A sevillaiak hátát a legközelebbről szemlélő Barcelona vasárnap a Getafe vendégeként lép pályára úgy, hogy Ronaldinho és Deco eltiltása miatt nem játszhat (mintha mindketten úgy gondolták volna, a sárga lapok feljogosítják őket a hosszabb téli nyaralásra, úgysem lehetnek ott 2007 első meccsén), illetve a sérült Lilian Thuram és Gianluca Zambrotta is a lelátóra kényszerül. Az Internazionale elnöke, Massimo Moratti pedig végképp gondoskodott arról, hogy a Barca öltözőjében valóban ne csak a futball legyen a téma: olasz lapinformációk szerint az elöljáró hajlandó lenne 100 millió eurót (25.1 milliárd forintot) fizetni a Barca argentin játékosáért, Lionel Messiért.
Most vasárnap majd elválik, milyen csapat a Barcelona, és milyen edző Frank Rijkaard… Vagyis merre tartanak pontosan.
Mert ott vannak még a királyok – illetve a királyi gárda, a Real Madrid is…
|