Friss hírek : Ronaldinho: a számok mellette, a kép ellene |
Ronaldinho: a számok mellette, a kép ellene
Surányi Botond 2007.01.27. 13:35
Az utóbbi hetek teljesítménye után számos kritika éri Ronaldinho Gaúchót, s ezek nagy része nem is tűnik jogtalannak, mert a Barcelona játékmestere korántsem játszik úgy, mint tette például októberben és novemberben. Az ő teljesítménye pedig most - több kulcsjátékos hiányában - fokozottan hat a Barca játékára, mely ezzel egyenesen arányosan esett vissza.
Ugyanakkor rögzíteni kell a tényt, hogy Ronaldinho még soha nem volt olyan eredményes, mint a bajnokság elmúlt fél évében. Ugyan sokszor volt eredményes büntetőből, de mindenképpen figyelemreméltó, hogy 12 gólt szerzett fél idény alatt, többet, mint egy évvel korábban, amikor 11 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóit februárig. Ezzel együtt kiváló a gól/perc statisztikája is hiszen 123 percenként sikerült eddig gólt szereznie, ami azt jelenti, hogy átlagban 0.7 találatot jegyzett meccsenként.
A róla kialakított összkép tehát nem olyan rossz, mint sokan megítélik, ez persze nem jelenti azt, hogy a brazil most jó formában lenne. Sokáig még vitte a Barca szekerét a sérülések dacára is, januárra azonban ő is visszaesett, ez látható most a katalán együttes találkozóin. A szurkolók ugyanakkor bízhatnak abban, hogy Messi és Eto'o visszatérésével megoszlanak majd a terhek, s Ronaldinho azzal, hogy ismét régi társaival játszhat, rátalál önmagára.
|