Iniesta előrelép?
Surányi Botond 2007.01.27. 13:39
A csapat pénteki edzése után nem elképzelhetetlen, hogy Andrés Iniesta ideiglenesen fölhagy a középpályás feladataival, s a támadósorba csúszik előre. A Betis ellen hét közben majd fél órát már Giuly helyett a csatárok mellett töltött Iniesta, s mivel a meccs ezen időszakában volt a legveszélyesebb a Barca játéka, Rijkaard a mai edzésen újból kipróbálta ezt a csatársort.
Frank Rijkaard a hétvégi meccsek előtt hagyományosan a pénteki edzésen szokott olyan edzőmeccset dirigálni játékosai között, melyen egyfajta főpróbát tart, s az általa legjobbnak vélt összeállítást már együtt teszi próbára. Ez persze nem jelenti azt, hogy a meccsen is a kipróbált csapat fut ki a pályára, de van rá esély, amit a múlt heti példa is bizonyít.
A Nástic elleni bajnokit megelőzően Rikaard a védelem baloldalán próbálta ki Zambrottát, akkor tette a kezdőcsapatba újfent Saviolát, s ezek a váltások a meccsre is megmaradtak. Ha most is ez játszódik le, akkor Iniesta átveheti Giuly posztját a támadósor jobb oldalán, Saviola megtarthatja a helyét a kezdőben, mögöttük Xavi és Deco kezdhet. A mai edzésen ismét Zambrotta játszott a védelem baloldalán, a jobb szélen pedig Oleguer foglalt helyet. A jobbhátvéd poszt ügyében fontos információ továbbá, hogy meggyógyult Juliano Belletti, így jóval korábban túljutott a tíz naposra tervezett sérülésén.
Összességében tehát a következő csapat várható vasárnapra a Celta ellen: Valdés, Oleguer, Thuram, Puyol, Zambrotta, Edmílson, Xavi, Deco, Iniesta, Ronaldinho és Saviola.
|